Na csapassuk, lévén van egy kis szabad pihi idő, mielőtt nekiállok újra tanulni. Ma vizsgáztam anatómiából meg humángenetikából... Az anatómia frankó lett, mindent tudtam, a humángenetika már necces. Abból kajakra egy kukkot sem értettem, és képtelen voltam benyalni minden egyes mondatot, mert a mondatok logikája sem volt teljesen tiszta...

De most már a kulcscsonttörésemről.

Ma van a 12. napja, hogy műtötték. Komolyan mondom, elképesztő, hogy mikre képes ma már az orvostársadalom. Tényleg nem gondoltam volna... Konkrétan ma szedtem le a tapaszt. Pénteken volt a varratszedés, úgyhogy azóta csak a seb gyógyult rajta. De ma, megláttam, amit meg kellett. Korábban felkészítettek arra, hogy fúúúú itt az ember elején, a mellkasán nagyon rondán gyógyulnak a sebek... Hát ez, kérem szépen, egyszerűen tökre szép. Egy kicsike csík. Két varratom volt amúgy, és ez kb másfél-két centis csík, semmi sem látszik, csak könnyebben pirosodik és akkor pont olyan mintha eggyel több pattanás lenne rajtam... És akkor mi van? Szóval örvendezek. És ezúton is szeretném kiemelni az orvosom nevét, aki Dr. Gergely Péter volt! Nagyon köszönöm neki ezt a szép munkát.

Most pedig a fekete leves. KÚÚÚÚÚÚÚÚRVÁRA FÁÁÁÁÁJ! A műtét napján és másnap teljesen elviselhető volt, azt hiszem, itt hagytam abba valahol az első részt. Na harmadnap aztán már kértem Mackótól egy Cataflam-ot. Azzal úgy jó lett. Egész nap fel volt kötve a karom. Ekkorra már a nyakam is borzasztóan fájt és be is állt teljesen. Nem tudtam semerre sem fordítani, mintha elfeküdtem volna. Valahol olvastam aztán, hogy ez a felkötő bigyótól van, mert az húzza a nyakamat. Úgyhogy onnantól elkezdtem nem felkötni. Hétfőn elmentem a dokihoz fájdalomcsillapítóért. Az éjszaka volt az igazán horror, alig aludtam 2 órát összesen. Hanyatt fekve lehet csak aludni, azt meg eleve utálom. Elnyeklik a fejem is meg minden. Néha csillagokat láttam a fájdalomtól, a fájdalomcsillapító, Donalgin volt, amit a doki felírt. Kutyafülét sem ért. Hétfő-kedd-szerda horror volt. Semmit sem aludtam, és ráadásul elkezdett fájni konkrétan a lapockám, meg a lapocka feletti rész. Ez azt jelentette, hogy EGYÁLTALÁN NEM bírtam hátradőlni vagy nekidőlni semminek. Így meg aztán hogy a rákban kéne aludni??? Úgy teltek az éjszakák, hogy ültem az ágyban sötétben, görnyedten, aztán amikor elájultam a fáradtságtól, akkor eldőltem hátra, akkor vagy rögtön felébredtem a fájdalomra, vagy ha már annyira fáradt voltam, akkor tíz percig aludtam. És utána ébredtem fel. Bőgtem. Sokat. Ez komolyan téboly. Amikor nem tudsz csinálni semmit és akárhogy rakod, olyan éles fájdalom hasít beléd. És ha már lefekszel, na onnan felkelni még a mai napig is horror. Rá kell koncentrálni, hogy letámaszt a bal könyök, nyakizom ellazít (mert ha feszül, attól is fáj) és kizárólag karból kell feltolni magam, mert akármilyen izmot az elülső részemen megfeszítek fáj. Amúgy mindenképp fáj, de van, ahogy kevésbé. Az első éjszaka, amit átaludtam, az a múlt pénteki volt, amikor kiszedték a varratot. Akkor volt egy hetes a műtét.

Szerdán múlt héten még visszamentem a dokihoz és felírt még valami T betűs fájdalomcsillit, és a kettőt együtt kell szednem. Rühellem a gyógyszereket, és nagyon elleneztem, hogy szedjem, de muszáj. Nincs vita. Aki azt mondja, a fájdalom szubjektív és elviselhető, az törje el a kulcscsontját. Állítólag ez az egyik legfájdalmasabb törés...

A héten már jöhet a gyógytorna, bár nem tudom egyelőre mikor lesz időm elmenni, mert vagy vizsga van, vagy egész napos tárgyalások, vagy sok munka. Amúgy dolgozom vele. Már péntek óta nem hordok karfelkötő bigyót. Simán tudok gépelni is egész nap és ma a vizsgáimat is simán megírtam a saját két kezemmel. De fáj. Néha nagyon beleszúr és fájdalomcsillapító nélkül baromira fájna.

Pénteken egyébként még a varratszedés előtt csináltam a reggelicskémet, és vettem ki a hűtőből a tojást. Az egyik meg akart szökni és utána nyúltam a jobbkezemmel, mert persze melyikkel. És valami bődületes nagyot... hát nem is roppant, inkább durrant. Azt gondoltam, na, itt vége mindennek, újra eltörtem. Állatira fájt, pedig előtte vettem be gyógyszert. Mondtam is a dokinak, pont aznap mentem varratszedésre, hogy asszem elrontottam. kinevetett. Azt mondta, ezt nem lehet elrontani:) Úgy örültem!!! Azt hittem, kezdődik elölről az egész heti kínszenvedés. De nem. És ma már egész jó. Az utcára is karfelkötő nélkül megyek. Mert amúgy sem jelent az embereknek semmit, simán nekem jönnek az utcán. Gyökerek.

Tegnap voltam az edzőteremben is. Sajnos pont kiment a fájdalomcsillapító, úgyhogy alig éltem. Nagyon rossz volt. Előző nap már majdnem vállmagasságig emeltem a karomat, de akkor még tíz centit sem és nagyon fájt. A bringához sem vittem karfelkötőt (háttámaszos bringa) és bizony kellett volna, mert minden pedálozásnál picit megemeltem a karomat és ez a mozgás azért sok volt neki. De hazamentem, bevettem az orvit és jó is lett egész éjszakára...

Szóval orvi nélkül még horror... de jó lesz már lassan csökkenteni:)

Ja és azt nem is mondtam, hogy zöld a jobb mellkasom. Tiszta véraláfuti:)

Na egyelőre itt tartok, majd a további mozgásfejlődésemről beszámolok. Fájdalomcsillapítóval egész jól mozog, néha belenyilall és az horror azért, fájdalomcsillapító nélkül meg nem mozog:( Meglátjuk, hogy alakul!