Hangulatok

Volt egy ötletünk. Mi lenne, ha kiválasztanánk pár embert, akiknek minden feltételt biztosítunk, ami a test alakításához szükséges és megnézzük, hogyan alakulnak. Ha minden adott, a változás garantált. Nincs olyan, hogy valaki nem változik. Akkor még az egyetlen kérdéses faktor az alanyok elhatározása volt. Ennek megfelelően válogattuk őket: alakíthatók és lelkesek legyenek. Persze jóval több személy volt, aki erre alkalmas lett volna, de a létszám korlátozott volt, így dönteni kellett. Sokan persze felháborodtak, rögtön bundát kiabáltak… nem esett jól… De motivált bennünket, hogy 20 nagyon jófej, lelkes emberke került beválogatásra és már az első közös edzésen szuper hangulat kerekedett.

Élveztük a munkát, lelkesek voltunk, akartuk, hogy sikerüljön. Biztattuk a résztvevőket, bár nem sok szükség volt rá, mert nagyon elszántak voltak. A Facebookon folyamatosan kommunikáltunk velük egy zárt csoportban, megoldottuk a felmerülő problémákat, szerveztük a közös edzéseket. Mert mi szeretjük, amit csinálunk, bármennyire nem is divat ez manapság… Beáldoztunk hétvégéket, estéket, ha arra volt szükség és ez senkinek nem okozott problémát… Bár ez sem divatos manapság…

Voltak bajok, nem titok. Sokszor kellett módosítani például az étrendeken, mert nem sikerült úgy összeállítani, ahogy szükség lett volna rá és ezzel mentek el napok, vagy akár egy hét is, mire összeállt. A tömegnövelő személyek esetén pedig plusz étkezésre volt szükség sok esetben, mert bár fogyásban nagy tapasztalata volt az ételfutár cégnek, súlyzós edzést folytató, tömegnövelést becélzó alanyokkal még nem dolgoztak.

Igen, ez egy kereskedelmi cég. Profitot akar termelni, el kell adni a termékeket, hogy ez sikerüljön. Ebben segít a marketing és a program is nyilván azt akarta megmutatni, hogy a változás egyik legfontosabb feltétele a megfelelő tápanyag bevitel, amiben segít a táplálék-kiegészítő. Segít és nem helyettesít, ahogy azt sokan hiszik és reméljük,hogy ez a segítség sokakhoz eljut, akik az átalakuláson gondolkodnak. Kereskedelmi cég, mondom, de emberekből áll! Lelkes emberekből és nem robotokból, akik az arcodba tukmálják a cuccokat…

Nagyon lelkesek voltunk, motiváltak és alig vártuk, hogy kipublikálhassuk az eredményeket. Nem vártunk csodát, hiszen 30 nap alatt erre nincs is lehetőség. Tudtuk és mondtuk is, hogy ne várjon senki Molnár Pétereket és Szabó Melindákat a program végére. Egy folyamat elindítására volt jó ez a program, és így is ért minket számos meglepetés, például Olivér, vagy Milán átalakulása, de Melinda is hihetetlen súlyt dobott le… tényleg nem is vártuk.

Elkészültek az „utána” képek. Minden ment a tervek szerint és alig vártuk, hogy megmutathassuk, mit sikerült elérni és vártuk, hogy majd az olvasók is lelkesek, motiváltak lesznek és elismerik a résztvevők kőkemény munkáját. Karácsony és az ünnepek, valamint a rengeteg egyéb munka miatt, amivel közben foglalatoskodtunk (igen, nem csak a Testcsere projekt ment, mindenkinek bőven van egyéb projektje is), úgy döntöttünk, célszerűbb januárban beszámolni az eredményekről, amikor épp mindenki a fogadalmát próbálja betartani és motivációra vágyik, amikor mindenki újra a vasak közé veti magát.

És akkor jött a hideg zuhany…

Kitettük az eredményeket és mit látunk? 90%-ban kizárólag fikázást, azt, hogy „csaltunk”, hogy „photoshop”, hogy hazugság az egész, minden manipulált. Akinél kevés volt a változás, az persze „röhejes” és „lejáratjuk magunkat” és ömlött mindenkiből a végtelen rosszindulat… Ilyet még tényleg életemben nem láttam, pedig nem vagyok már gyerek…

Nem hiszitek el, hogy ez milyen szinten kiakasztotta a csapatot. Itt ülünk az irodában, olvassuk fel a kommenteket és nem térünk napirendre. Tudjátok, az a tehetetlenség érzés, amikor lelkesen mindent megcsináltál, tiszta lelkiismerettel és mégis csalással vádolnak és nem tehetsz semmit… Ez pont olyan, mint amikor nekem azt mondták, hogy kokszos vagyok, és könnyű így felkészülni versenyre, mikor még életemen nem is láttam ilyesmit. Védjem magam? Visszaszóljak? Minek, ha ez a meggyőződése? Aki akaratgyenge és meg sem próbálja, csak másokkal tud foglalkozni és azzal, amit ő soha nem fog elérni, annak minek magyarázkodjak? Csak még jobban elásom magam…

Szóval ilyenkor mégis mit lehetne csinálni? Olvasom a kommenteket, totálisan elment az életkedvem, csak azt érzem, hogy egyszerűen nem érdemes adni… Ilyen embereknek, akikben ennyi rosszindulat van? Harcoljunk a terveinkért, az ötleteinkért, költségvetésért, jóváhagyásokért? Ezért, hogy utána ezt kapjuk vissza? 

http://www.facebook.com/testcsereprogram?fref=ts

Szokásosan indult a lábnap: "ma szétszakítom a termet". Ez volt reggel. Előző este egy óra spinning itthon. Délelőtt már persze elkezdtek fájni az ízületeim, aztán az egész lábam, mindenem. Délben kezdtem nyilvánosan hisztériázni és úgy érezni, hogy ma nem vagyok jól, nem lesz ebből lábazás... Aztán a shop.builder facebook oldalán láttam valami plakátot, hogy ne rinyálj, mert ki kíváncsi erre... legalábbis ez a benyomás maradt meg bennem. Úgyhogy arra gondoltam, ismételten, hogy egy óra... túl kell élni. Ha nem megy, hát nem megy. Bár Colos mondta amúgy, hogy úgyis jobb lesz...

Megláttam a guggolóállványt és foglalt volt a külső és belső része is. Mindkettő beüzemelhető külön-külön. Belül egy pálcika alkarozott üres rúddal. Na ettől úgy kiakadtam, hogy magamba fojtva a bánatomat megálltam az állvány előtt és miután nem jött ki hang a fejemből, csak álltam és néztem, hogy ezt nem hiszem el... A külső részén egy csaj nyomott vállból szintén üres rúddal. Sráctól megkérdeztem, meddig bohóckodik még ott, ahol egyáltalán nem kéne. Természetesen akkor kezdte és még 4 sorozata volt. Rögtön gondoltam, hogy erre nagyon kíváncsi leszek mert az első sorozattól is láthatóan majd befosott, de ha ő mondja... Elmentem bringázni, hogy bemelegedjen a térdem, mert tényleg fájt egész nap. Vettem is egy Arthro Guard Gold-ot gyorsan... Szóval 5 perc bringa után gyanús volt hogy nem a pihenőidejét tölti, mert ahhoz azért ez sok... Úgyhogy úgy döntöttem, befejezte, én pedig elkezdem... Ment. 40 kg, 50 kg, 60 kg. Gond nélkül 15-15. Felraktam 70-re. 15. Na már ez nagyon tetszett, mert ennyi még nem ment a 70-be sose, bár múlt héten éreztem, hogy ment volna, csak betojtam és nem mertem.... Felraktam 80-ra... Kb. másfél évvel ezelőtt egy Creatine ph-x kúra végén raktam fel életemben egyszer 80-ra. Akkor 8 ment bele. Előtte szaladgáltam mint pók a falon - emlékszem - mert nem találtam egy értelmes alakot, aki mögém állhatna és nem emeli helyettem a súlyt... Úgyhogy egyedül guggoltam bele, de megmaradt az a félelem érzés...Utána ment egyre szarabbul...

Most nézegettem a rúd mindkét oldalán a 3 db 10-es tárcsát... és az járt az eszemben, amit Penkó Gabi mondott: meg kell csinálni és kész. Vagy valami ilyesmi, de a lényege ez volt. Nem parázni kell, hanem beleguggolni oszt cső... Elhatároztam, hogy 10 lesz. És annyi lett. Az utsó kettő mondjuk nem volt a nagykönyvben megírt csodálatos végrehajtási mód, kicsit már előre hajoltam, de megvolt:)

A vicces amúgy az volt, hogy én rosszul vagyok mindenféle csontkattogtatástól, ropogtatástól stb. Most a 60 kg-s guggolásnál lettem figyelmes valami kopogó hangra. És fura volt, hogy mindig amikor lementem, a felfelé indulás előtt valaki kopogott... Aztán rájöttem, hogy a jobb térdem az. És mi történt? Nem lettem rosszul... azt mondta bennem a hang, hogy "rohadj te meg, szarok rád...kattogj".

A 80 kg-s guggolás után is fájdogált a térdem és megbeszéltem magammal, hogy ma nem kell sétálós kitörnöm. Semmi kedvem nem volt hozzá... Megcsináltam 5 sorozat combfeszítőt, aztán volt felhúzás is, de ott a harmadik sorozatnál tiltakozni kezdett a derekam, gondoltam folytassuk lábtolóval. De ott is fájt és már nagyon fáradt is voltam, úgyhogy maradt némi padra lépkedés hassal meg vádlival... Az egyik bohóc folyton kitúrt az összes hasgépről, úgyhogy már kínomban ugyanazon a gépen csináltam öt sorozatot...

Másnap, vagyis ma suli volt Győrben, 2 zh-val... Remek éjszakám volt... Kb óránként ébredtem fel, mert azt álmodtam hogy csörög a vekker... És persze ilyenkor mindig meg kell nézni hogy hány óra van, mert nem tudom, hogy most tényleg csörgött és kinyomtam, vagy csak álmodtam. Így aludtam fél 5-ig, aztán usgyi...

A zh-król nem is mesélek... Vicc ez a suli... Most kipróbálom, milyen lesz az átlagom, ha nem tanulok semmit...

Jóccakát

Na mesélek...

Alig vártam, hogy hazaérjek és végre meséljek. Mindig lábnap után jön rám a mesélhetnék, aztán mire hazaérek, elmúlik. De most nagyon van mit ...:)

A lábnap nekem mindig mumus volt. A lábam nagyon jól fejlődik, de brutál edzéseket végzek rá. Illetve végeztem, aztán egyszer kreatinnal felmentem guggolásban 80 kg-ig és ott elvágták... Egyszerűen annyira bepánikoltam, hogy nem tudok továbbmenni innen, hogy egyre jobban rágörcsöltem, egyre rosszabbul ment, aztán már le is szartam. Úgyis folyton aránytalanul vastag volt a lábam - gondoltam itt az ideje kicsit levékonyítani. És onnantól 60 kg fölé nem is nagyon mentem és nem is élveztem annyira az edzéseket. Itt a képen a levékonyított verzió tavaly tavaszról, verseny előtti napon:)

Aztán jött a balesetem dec 28-án. Utána úgy döntöttem, kicsit megreformálom a dolgokat és nagy ismétlésszámra térek át. 20-assal kezdtem, de azt halálosan untam, úgyhogy maradtam a 15-ös ismétlésszámnál. Jó sok sorozatban, kb. 5-ben. Azelőtt melegítés után 3 sorozat volt. Mondjuk sokat nem szarakodtam a fokozatossággal, volt 40kg, aztán 60 és 70. Most szépen elszüttyögtem 40,45,50,55,60 kg-val. Nagyjából ennyit bírt a vállam is, nem is nagyon mertem többet rárakni, mert rohadtul fájt és a rudat sem tudtam megfogni normálisan mert tökre feszült a vállam. Aztán valamikor vérszemet kaptam, mikor 65-be is olyan szépen belement a 15, hogy felraktam 70-re és beleguggoltam 8-at. Örültem neki, büszke voltam magamra...Egész jó volt. Ki is fáradtam rendesen. Aztán következő héten jött a Bordás Sanyi, pont mikor lábaztam és mögém állt. És nem engedte, hogy lerakjam. Először 8 ment bele, aztán leraktam. Elvileg kész voltam, de annyira idegesített, hogy azzal nyüstölt, hogy belement volna a 10 is, hogy még egy sorozatot bevállaltam. Belement a 10 és behisztiztem, leraktam. Belement volna 12 is... Na ettől megint agybajt kaptam:) Persze ilyenkor rögtön elhatározom, hogy na legközelebb... és akkor majd felrakom 80-ra és majd abba is meg persze minden menni fog mint a karikacsapás...

Aztán eljött a következő szerda és a régi jó érzés...

Á nem guggolok. nem menne, inkább lábtoló...

Annyira jól ment, hogy már majdnem az összes súlyt ráraktam. Ez gép amúgy, nem szabadsúlyos. 195 a max súly és 175-re raktam fel...nem is értettem, miért megy ilyen jól, nem mertem többet rárakni, hátha nem érzek valamit, amit kéne, és szakadás lesz a vége... De a lényeg, hogy a guggolást inkább mellőztem, hátha nem tudom ugyanazt megguggolni, mint múlt héten és akkor az egész hetem pocsékba megy és letargiába esek és köcsög leszek mindenkivel...

Aztán eljött a mai nap... Újra lábnap:)

Elmesélem, hogy telik ilyenkor a nap.

Reggel:

- fú ma akkorát lábazok hogy leszakad az ég is... Megeszem a kis reggeli 30 g zabocskát, fél doboz cottage-t egy tojást...

- beérek melóba... - fú ma akkorát lábazok, hogy pfffffff - együnk még egy kis szénhidrátot... Ma konkrétan 4x20 g zabocskát ettem 15 g fehérjével kb., meg kétszer ettem húst salival...

- délben jön az érdekes... Amikor már fáradok a melótól, kezd a szemem is jojózni... és egyre közeledik az edzés... hirtelen kezdem magam rosszul érezni. Hol melegem van, hol fázom.... szabályosan rosszul vagyok... mintha lázasodnék. - áááá lehet ma ki kéne hagyni...

- 4 körül: ááá ma csak valami kis lazát - ó ne bénázz már, egy héten egy lábnap, nem igaz, hogy nem bírod ki... - ááá úgyis szarul menne... - baszki de legalább próbáld meg. 1 óra. túl vagy rajta és kész... -ááá inkább hátazok...

- elindulok melóból bringával... útközben: fú érzem, hogy fárad a lábam - dehogy fárad, tökjól bemelegszik... ááá nem lehet így lábazni, éhes vagyok... - dehogy vagy éhes, megeszed a nitroxot és tele leszel erővel... - á ha foglalt a keret, inkább hátazok...

- felérek, sok edző ember, keret üres... na jó, akkor láb. essünk túl rajta. felrakom 40 kg-ra, melegítek, beleguggolok 10-et... á ez nem fog menni... érzem... aztán felrakom 50-re, 60-ra... és belemegy a 15 tök lazán. aztán elvágják a képet és a hangot. felrakom 70-re... felnézek a keret felső sarkába, azt nézem. Nem a lábam, mert attól kiakadok, hogy folyton össze-vissza állnak a lábfejeim... És belemegy a 12... persze én földigsegg technikával guggolok, nem pucsítgatok csak, ahogy az fitnessben szokáss... belemenne a 15 is, de inkább nem fárasztom magam... felrakom 75-re... remeg a lábam, pedig még csak pihenek... na gyerünk, essünk túl rajta.

- a rúd alá állok. oké. nem sietünk. élvezd! élvezd, hogy megy, koncentrálj, feszítsd meg minden izmod. ráérünk... felfelé néz... nem gondol másra, csak a keret felső sarka és gyerünk! Belement 10... és igen, köszönöm! megvolt! innentől az én hetem ki van pipálva és minden rózsaszín:)

Jöhet a sétálós kitörés két db 14 kg-sal kint a teraszon. 4x30 lépés. Ez már megy, csak végig kell tolni. Ment ez már 20 kg-sal is, de akkor 3 sorozat. Most 4-et csinálok mert úgy vissza is hozom a súlyzót. Lustaság igazából... és mégis csak a lábam erősödik tőle:)

Aztán feszítő és vádli szuperszettben, majd hajlító és has szuperszettben.

Végeztem. Túl vagyok rajta...

No és akkor ezután hazatekerés...

Kíváncsi vagyok a jövő hét szerda hogyan fog telni:))

(a képek tavalyiak:)

Jelentem, egyetlen dolgot kaptam a kulcscsonttörésemtől. Most már nem csak a bal csípőm és a térdem fáj, hanem a jobb vállam is. Egy ideje totál stagnál és nem lesz jobb sem akkor, ha mozgatom, sem akkor, ha nem mozgatom. A bringázást sem szereti, különösen hátizsákkal. Nem elviselhetetlen amúgy a fájdalom, csak szinte állandó. Van olyan, hogy egyszerűen csak lóg a karom, mert nincs hova tenni és pl. utazom. Ilyenkor már ettől is fáj és ha megmozgatom, akkor még jobban. Vannak még mozdulatok, amik nem is mennek, de azért már nagyjából működik. Váll és hátedzések után meg aztán rákezd rendesen. Biztos nem kéne, csak azért mégis ki gondolta komolyan, hogy én majd 3 hónapot kihagyok? Mondjuk mellezni abszolút nem tudok.

Amióta bringával járok, nem lett veszélytelenebb az élet. Hiába vagyok én amúgy óvatos bringás és nem is közlekedek őrült módjára, egyszerűen a balfasz autósok veszélye ellen nem tudok mit tenni. Elhiszem, hogy sok idióta bringás van, de hogy az autósok nagy része nem ismeri a kreszt, arra is a nyakamat tenném. Naponta van olyan szituáció, hogy akármi is lehetne belőle és jobbára azért úszom meg, mert gondolkodom és inkább óvatos vagyok, minthogy belemenjek kérdéses szitukba. Múltkor pl. békésen kerekeztem, jobbomon parkoló autókkal, amikor bal oldalon elkezdett lassítani mellettem egy autó, majd úgy gondolta, nem várja meg amíg elslisszanok, megelőzött, majd behúzta jobbra a kormányt, hogy ő most akkor leparkol. Nagyjából a felénél voltam a kocsinak, amikor elkezdett jobbra húzni. Az ilyen vajon mit gondol ilyenkor? Hogy majd balról kikerülöm rövid tolatás után? Vagy úgy érezte, hogy jobbra kisív az elsőbbséget élvez? Nem is értem. És  aztán benéztem az ablakon és egy nyomorék picsa ült benne, kapucniban. Mert azért az fontos a vezetéshez, hogy lehetőleg semerre se lássunk ki...

Jókat edzek amúgy, szép magas ismétlésszámokkal, kardiózok is szinte minden nap. Mellezni nem tudok. ennyi. Ma laza kis kétórás edzést dobtam, miután Horváth Zsuzsival forgattunk egy edző videót. Úgy volt, hogy Gyulay Rebekával is forgatunk szombaton, de az nem jött össze, mert elbénáztam:) De mindegy, el is akarom felejteni. Pénteken pedig Szabó Melindával, az Arnold Classic abszolút győztes fitness versenyzőjével készítettem interjút. Egy tündéri csaj amúgy, nagyon kellemes meglepetés volt, mert olyan természetes és kedves:)  Örülök, hogy találkozhattam vele, mert nagyon sokra tartom a tehetségét és a sikereit, és nagyon remélem, hogy profiként is agyonveri a világot minél előbb:)

Na, ma edzés után megvolt a szauna, utána szolárium, aztán hazakerekezés, kaja, sütöttem husit padlizsánnal meg cukkinivel és most jöhet az alvás, hogy reggel spinningeljek egyet:)

jah elkezdtem tanulni az anatómiát... brutál... még csak a koponya csontokat néztem át, de ez az egy lecke egy egész féléves tantárgynak is elmenne...pffffff

Bizony sikerült egy brutál jót lábaznom. Múlt héten sem volt piskóta, de szépen jön vissza az erőm és a teherbírásom is. Nem hajszolom a súlyokat, az érzés a lényeg és az nagyszerű volt. Ittam egy adag Shotgun-t, amitől frankón bedurrant a combom már az edzőteremhez bicajozás közben... pedig még az életben nem éreztem semmilyen nitroxot:D

A mai lábedzés egész pontosan 600 kalóriámba telt.

- volt 5 sorozat 15 ismétléses guggolás rúddal, 40 kg-val, 50,50 és 55 kg-val... szépen haladok felfelé és a vállam is bírja, nem fáj:)

- volt 4 sorozat sétálós kitörés 4x30 lépés 2 db 8 kg-s súlyzóval. ezt legközelebb emelem, jól ment nagyon

- volt 4 sorozat combfeszítő 1x20 és 3x15 ismétlés, ezt is nagyon jól éreztem, a súlyra már nem emlékszem, asszem talán 40 kg volt a 20 ismétlés és valahol 60 körül a 15...

- 4 sorozat merevlábú felhúzás 40 kg-val 15 ismétlés

- 4 sorozat harangozás (30 ismétlés) és vádli (20 ismétlés) szuperszettben.

Jó volt na!(katt)

ezt nem hiszem el. itt még volt olyan két oldal szöveg és MEGINT eltűnt. kezd rohadtul elegem lenni a blog.hu-ból komolyan mondom... kurvára utálok újraírni szöveget, mert elsőre van mögötte igazán hangulat. Másodszorra már kényszer írni és baromira nincs is kedvem pedig tök szívesen meséltem el, amik eddig történtek velem...

olyan rohadtul kiábrándító...

de azért leírom még egyszer, mert ma szülinapom van és annyira drágák vagytok, hogy ilyen sokan felköszöntöttetek, nagyon jól esett! Mert amúgy én egy tök utálatos és undok dög vagyok, szerencsére kevesen ismernek ilyen jól, mint ahogy én magamat:D

köcsög blog.hu folyton kiírja hogy automatikus mentés, persze közben szar se történik...

 szóval rendkívül fosul indult a napom ma reggel. alig bírtam felkelni. két hete nem bírom magam kialudni, mert este nem bírok elaludni, reggel meg hatkor felkelek... és akkor már inkább bringázok vagy taposok egyet, mert most mit csináljak hétig... így aztán kimerültem és jött még ehhez a múlthét pénteki suli, amikor fél négykor keltem és este 10 után értem haza. aztán tegnap Fehérváron voltam. utazgatás. vagyis nem tudok inni napközben. így aztán másnapra jól bevizesedek... ami most nagyrészt a szemhéjamon volt. úgy negyven liter. ettől aztán nem tudtam a szememet nagyon kinyitni és volt még fél órám összeszedni magam.

Valahogy sikerült...

Felvettem a hátizsákot, rá a laptopot, ami oldalt lógott. Így az igazi bringázni. Kicibáltam a bringát, bezártam az ajtót, aztán kicibáltam a lift elé, bezártam a rácsot. Liftbe berak, bepasszírozódok, lent ugyanez ki, lecibálom a lépcsőn, elindulok. Rájövök, hogy nincs nálam a zár. Szóval ugyanez vissza: lépcső, lifbe be, liftből ki, rács, ajtó, nyakamba a lezáró, majd még egyszer lefelé. Élveztem nagyon:S:S Főleg, amikor folyni kezdett az orrom. Ja az edzőcipő nem fért a táskába, úgyhogy az elejére csatoltam. Ami ugye himbálódzik jobbra-balra és rángat... Folyik az orr, táska levesz...(mert miért is lenne a zsebemben,amikor kell) Levenne, ugyanis a cipő beakad a nyeregbe, laptop előre esik persze, szokás szerint elönt az ideg... Ráadásul nem vittem kesztyűt és sapit, úgyhogy szétfagytam...

 De aztán jött ez a sok szülinapi jókívánság és szép lett a nap. Amit aztán persze az esti lábedzés és a Mackóval megünnepelt 4. évfordulónk koronázott.Elmentünk edzés után kávézni a kedvenc kávézónkba. Persze ez sem ment simán, mert az első cappuccinokat a takarító csaj szépen kiborította, úgyhogy kaptunk másikat:) De ezt leszámítva csudijó volt:)

Szülinapomra kis besegítéssel vettem egy spinning bringát:) Úgyhogy a kisszoba lett a "sportszoba". Már vettem bele kis szekrénykét is, ahova a tápokat fogom rakni és rajta lesz a rádió, amiből majd a spinninges zenék fognak szólni!

Az utcai bringát pedig Mackótól kaptam és imádom:)

na most már tényleg megyek pihenni:)

Ma pontosan 2 hónapja ütöttek el, miközben a bringaúton békésen igyekeztem edzésre. Eltört a kulcscsontom, ahogy arról már írtam. Gyógyulgatok. Abbahagytam a gyógytornát, mert baromi sok időt elvett és szerintem én is át tudom úgy mozgatni a vállamat, ahogy a kórházban. A gyakorlatokat már megjegyeztem, bár igazából már jobban szeretem rendesen átgyúrni. Fáj még mindig, de napról napra egyre több dolgot próbálok vele és azt kell mondanom, megyeget, ha még csak óvatosan is...

Azt hiszem, az elvárásaimnál sokkal jobban gyógyulok és hihetetlen számomra, de ez a szünet olyan motivációval töltött el, hogy elképesztő! Nagyon élvezem az edzéseket, van erőm és kedvem hozzá és vágyom rá. Vágyom a mozgásra, legyen az akár melóba kerekezés, reggel taposás itthon, vagy délután az edzés. Mindegy mi, imádom!

Bár még egy hét van a 30. szülinapomig, már most hétvégén megkaptam az ajándékomat a Páromtól. Mégpedig egy csodálatos bringát. Mackó azt mondta, a régit nem akarta megcsináltatni, mert az "bántott" engem. Úgyhogy vett nekem egy újat. Elképesztő a bringa:) Aluvázas, teleszkópos, csodaszép, teljesen csendes, kényelmes, imádom:) Ma mentem először melózni vele, aztán edzésre és haza. A világítás a régiről lett átrakva, de már akkor is elvakított mindenkit. Ennél már csak a reflektor erősebb...

Az edzés szépen lassan fokozódik. Bár súlyzós edzést még nem nagyon kéne, a doki azt mondta, hogy 1-2 kg-s súlyzóval max, én viszont nem bírom idegekkel a töszmörgést. Nagy ismétlésszámos edzéseket csinálok, 4-5x20-akat, 30-akat. Kivéve guggolást, mert abból 15öket. Baromi jól esik, borzalmas izomlázam van bicepszben pl. 4 kg-s súlyzóktól. És szépen növelem a terheléseket.

Lábedzésen az elején üres rúddal guggoltam 4x20-at, ez volt 2 hete azt hiszem. Na, akkor úgy besavasodtam már a második sorozatnál, hogy azt hittem beszarok. Konkrétan nemhogy leülni nem tudtam, hanem a leülés mozdulatát elkezdeni. Igazából a rudat fogni is elég kellemetlen volt, és a rúd is nagyon nyomta a vállamat, fájt rendesen. Ma már 40,45 és 50 kg-val is guggoltam 15-15-öt. Aztán jött a sétálós kitörés, itt sem mertem még nagy súlyokkal dolgozni, bár érzem, hogy már bírom szusszal és az erőm is jön vissza. 4,5,6,7,8 kg-s súlyzókkal csináltam 30-30 lépést. Legközelebb 8-nál kezdem:) Itt nem fájt abszolút a vállam. Utána lábzárás és vádli szuperszettben, feszítő és felhúzás. A felhúzást 35 kg-val csináltam és baromira bedurrant a hajlítóm!

Tegnap váll-bicepszet edzettem az Óbuda Gate-ben lévő Gildában. Most hogy Sportkártyával edzünk, hétvégenként mindig máshova megyünk Mackóval. Így most az Óbuda Gate-et próbáltuk ki. Nagyon tetszett a terem. Szóval váll-bicepsz volt és bizony megkínoztam rendesen mindkét izomcsoportot. Fáj is a vállam, de kibírható. Kell ez, szerintem, és nem hiszem, hogy ártana neki. Bár őszintén szólva kerestem arról szóló cikket, hogy mi van ha túl korán túlerőltetem, de semmit sem találtam. Szóval ez lesz a tanulópénz és majd jól levonom a következtetéseket:)

A kardióban egyelőre 40 perces futást próbáltam eddig maximum, de inkább 30 perceket futok. A pulzusom még elég magas, pedig csak 8 km/h-val futok. És futás után jobban fáj a vállam, mint a súlyzóstól, úgyhogy nagyon nem erőltetem. Holnap viszont bemegyek Péter spinning órájára, néha kell egy kis erőltetés.

Itthon taposok néha reggel, ha fel bírok kelni. Például ma is. Most arra hajtok, hogy 125 körül álljon meg a pulzus. Kiszámoltam, hogy sokkal jobban járok így zsírégetés szempontjából, mintha tolnám neki ezerrel.

Ma egyébként ultra jó napom van. Vettem egy használt spinning bringát is itthonra a taposó mellé. Alig várom, hogy hazahozhassam és bringázhassak rajta reggelente. Most már választhatok, mihez van kedvem, mikor félálomban pillázok ki a szemhéjam mögül.

Na, most pedig jöhet a pihenés!

Nos. eljött a pillanat, amire vártam...nem, nem az a lényeg, hogy az edzőterem slozijában lefényképeztem a csodálatos futócipőimet, miközben féjszbukoztam és persze más dolgom is volt... Hanem a tény a lényeg, hogy futottam. Mertem, megpróbáltam és - bár nem úgy, ahogy régen - természetesen, de azért - ment. Annak ellenére, hogy sikerült egy nyári vászongatyát bedobni a táskába, amit összegombolni is alig bírtam, de elszántam magam. Képesnek tartom magam a futásra. Úgyhogy a futócipő került a táskába, footpod-dal együtt. és futottam. (a 200 feletti pulzus természetesen méréshiba) 5 hét után először:) Az elején fájt a bordám, mindig fáj ha nagy levegőt veszek. De a kulcscsontom teljesen jól viselkedett. Másnapra mondjuk a még mindig zöldellő mellkasom alsó része halványpirosba váltott, amit nem tudok mire vélni, csak a rázkódásra, de ez sem tántorít el. A térdem fájt később egy kicsit, úgy, ahogy régen is szokott:( Sok mindenre gondoltam amúgy. Hogy ááááá elsőre elég lesz tíz perc, aztán arra, hogy ugyan már, miről beszélünk, lefutok egy órát, mi az nekem. 8 km/h-ra állítottam, hogy megszokjam egyáltalán a régi mozdulatot. 5 percnél néztem az órára, akkor úgy éreztem, 15 percnél járhatok. Borzalmas lassan ment az idő, a pulzusom pedig szokatlanul magas volt. 20 percet futottam végül, majd tempós sétára váltottam a zene ütemének megfelelően, a dőlésszöggel variáltam. A 40. percig. Aztán megjött a Párom is a futógépre és gondoltam, lenyomom én is az ő 10 percét. Így tehát olyan 30 percet futottam összesen. Az utsó 10 percnél már stabilan 150 felé volt a pulzusom, ami 9 km/h-nál szokott lenni.Egyébként messze nem élveztem. De tudom, hogy milyen érzés, mikor élvezi az ember, hogy meg tudja csinálni, amit eltervez és ez a cél. Újra érezni, hogy szeretek futni:)

Ez volt tegnap, szombaton. Ma, miután megállapítottam, hogy innen szép lesz visszahozni a régi jó kis állóképességemet, szépen még egy utolsó bezabálást rendeztem, úgyis névnapoztam otthon Anyumékkal. Ettem igazi, házi készítésű fánkot a tesóm feleségének, Reninek köszönhetően. Durranásig zabáltam magam. Diétában verseny előtt mindig lekvárt szoktam kívánni,hát most előre olyan tizenöt évre betöltöttem lekvárral:)

Holnaptól nincs mese. Nincs már semmi akadály. Súlyzós edzés még nincs, de a futás egy óriási kincs. Ha a doki azt mondja, talán a spinningre is benevezek, amint lehet:)Több bkv bérletet pedig nem veszek. Március 1-ig van, utána bringa. Veszek mellényt meg bukót, meg talán egy lándzsát is szerzek... az autósok távol tartása végett. Bár arról beszéltünk Mackóval, hogy egy motoros bukó kéne a fejemre és ha jön egy ilyen vadbarom, akkor szépen befejelni a szélvédőjét szeretettel...aztán veszek majd harcimarci sportágas leckéket és 8 napon túl gyógyulóra verem...  na de hagyjuk a fantáziálást, elég lesz egy pisztoly is...:D:D

de tényleg. bár eddig is óvatosan bringáztam és mindig elnéztem, hogy szarnak megadni a jobbkezet és nem vesznek közlekedési eszköz számba bringával, ezentúl nem fogok az ösztöneimre hagyatkozni, mert nem számítja be az idióta meggondolatlanul közlekedő emberek végig nem gondolt cselekményeit...

holnaptól pedig minimalizáljuk a kajában a ch-t, mert Maci mellett egy jóalakú csaj néz ki jól és nem egy dömper. Úgyhogy ez van. lehet hogy már mondtam, de most úgy is gondolom. és erről szépen naplózgatni is fogok... persze ahogy időm engedi:D

egy kis kilátás a gyerekkori szobámból:) ott koriznak a tavon a manók, csak innen nem látszik:)

na kellemes estét mindenkinek:)

Ez tiszta vicc, hogy riogatnak a hideggel. Könyörgöm, TÉL VAN, mégis milyen idő legyen??? Az én seggem is befagy, nem azért mondom, de mégsem lepődök meg azon, hogy télen hideg is van néha. Most például még fél óra után is úgy fáztam itthon, hogy sálban főztem. Istenit főztem amúgy. Hagymát felaprítottam, serpenyőbe raktam pici olajra, aztán mikor már úgy éreztem, hogy most kéne rárakni a gombát, akkor ráraktam a gombát. Utána az összevágott, sózott husit. Amikor a husi megsült, ráöntöttem egy pohár joghurtot, paprikát és egy evőkanállal a teljes kiőrlésű tönkölybúza lisztből. Igazi guszti trutymák lett belőle:) Most kimentem megkóstolni és brutláfinom:)))

Na hogy hol is tartok...

Múlthét hétfőn elkezdtem a gyógytornát. Az újpesti SZTK-ban. Válltorna, mamókákkal és papókákkal. Van egy szintén elütött srác, kulcscsonttöréssel. Beszélgettem vele és két hete járt, már tökre jól mozgatta a karját. Én akkor még fájdalomcsillapítón éltem és fájdalmas volt minden mozdulat. Gyógytornán van egy bemelegítő rész, aztán személyes kínzás. Első óra után már este nem vettem be a fájdalomcsillapítót. Ez múlt hét hétfő volt, azóta nem vettem még be egyet sem. Komolyan, az egész olyan mint egy csoda. Napról napra jobb és könnyebb minden mozdulat. Most a hidegben mondjuk fájdogál indokolatlanul, de amúgy nem nagyon fáj. Már tudok hason is aludni, bár nőtt egy gombócom a szegycsontnál és az időnként nyom, de kibírható. A heg gusztustalanul elkezdett vastagodni, majdnem fél centis lett és domború is. Mondtam is a gyógytornász csajnak és ajánlott egy krémet. Contractubex a neve. Kétszer kentem be eddig vele és már teljesen belapult és edzés után úgy kellett keresnem a tükörben, mert nem láttam meg... Meg mondta még a gyógytornász, hogy le van tapadva a varratom és masszírozgatni kell. Azt is elkezdtem. Alig néztek a cégnél hülyének, mikor a tükör előtt elkezdtem a bögyömet macerálni...

Az edzőteremben elkezdtem a rendszeres edzéseket, a lábnapot pedig olyan keményen nyomom,ahogy tudom. 4 kg ment le rólam amúgy karácsony óta úgy, hogy nem igazán eszek kevesebbet, bár odafigyelek rá. Viszont külsőre nem változtam, szóval megy le szépen az izom és zsírosodok. Jön ki a kis narancsbőrci is, guszta baromira... Jó lenne már normálisan edzeni, de persze az még odébb van. Hétfőn röntgen. Ha kapok engedélyt, el is kezdem terhelni, mert érzem, hogy menne. Kicsit talán fájna, de menne. És gyógytornán sem buksi simogatás van, hanem fáj baromira, de megéri, mert jobb lesz tőle.

Forgatunk folyamatosan a kis bioteches csapatban. Voltunk már Molnár Petinél, Bolla Józsinál, Horváth Zsuzsinál és Gyulay Rebekánál, de eddig egy videó készült el, ez pedig Nagy Ákosék edzésén készült, íme: 

https://www.youtube.com/watch?v=iUbfbCn6CNg&feature=youtu.be

Ma egy igazi kretén idióta balfasz nő járt a teremben. Az a fajta, akit felrúgnál az égig... Mindenki békésen kardiózik, kb. 10-en voltunk ezen a részen, minden ablak bukóra nyitva, kellemes idő, pont jó. Erre belibben ez az idióta gügyenő és elkezdi az összes ablakot becsukogatni. Párom ment utána, nyitogatta ki, aztán én is kinyitottam a számat és még ez a picsa ugatott, hogy nem akar tüdőgyulladást kapni... Előttem a srác a bringán is beszólt, hogy tán fel kéne öltözni ha fázik, mert itt mindenkinek pont jó úgy, ahogy van... Erre ribike ellibbent a legmesszebb lévő futógéphez, ami mellett közvetlenül mellesleg nyitva maradt az ablak, de ez nem zavarta, főleg azért nem, mert kerek egy perc múlva leszállt és ment a gépekhez. Komolyan, mégis mit képzelnek magukról az ilyen idióták???

Szóval járogatok terembe. Holnaptól rendszeresen. Lementek a vizsgák, sikeresen átverekedtem magam minden tantárgyból, végül is 4,65-ös átlag... na jó, elégedett vagyok:)

A teremben eddig lábazgattam vicceseket, lábtolóztam, max 100 kg-val, mert afölött már fájogat a nyakamnál. Feszítő, hajlító, közelítő, távolító, padra lépés stb. Ezek mentek, plussz a háttámlás bringa. Ma már megpróbáltam a bicepszet, üres rúddal, 3x20-at. Fájogatott a lapockám, meg bénán tartottam magam, de egész jól ment. Volt tricepsz is, csigás letolás, az egyáltalán nem fájt, de nagyon kicsi súly volt rajta, nem is éreztem. Igazából kíváncsi voltam, hogy a mozdulat maga mennyire megy. Csináltam hipernyújtást is, az is csak kicsit fájt, úgyhogy ment a 3x20, a végén pedig fél óra taposás. Szuperjól éreztem magam.

Végre van időm drága Mackómra, aki annyit de annyit segít nekem:) Meg nemcsak időm van, de most már legalább mozogni is tudok. Át is tudom ölelni, bár megszorítani annyira nem:(  Most pl. istenien kimasszírozta a nyakamat, ami folyton beáll reggelre. És olyan frankón rendbe rakja, hogy egy-két napig simán jó és nem fáj:)

Most januártól, ezt nem is mondtam, újra a BioTechnél dolgozok és nagyon élvezem:) Én csinálom a Facebook oldalakat, pátyolgatom a versenyzőket, írom a YourBody-t stbstb. Most hétvégén pl Nagy Ákossal forgattunk. Hihetetlen hol edzenek, de a hangulat nagyon jó volt:)) Jövőhéten Ádám vág belőle filmeket, és dobom is fel netre.

Lassan neki kéne esni komolyabban ennek a diéta kérdésnek:SS

na most megyek olvasni, végre van időm és nem tankönyveket kell bújnom:))

Na csapassuk, lévén van egy kis szabad pihi idő, mielőtt nekiállok újra tanulni. Ma vizsgáztam anatómiából meg humángenetikából... Az anatómia frankó lett, mindent tudtam, a humángenetika már necces. Abból kajakra egy kukkot sem értettem, és képtelen voltam benyalni minden egyes mondatot, mert a mondatok logikája sem volt teljesen tiszta...

De most már a kulcscsonttörésemről.

Ma van a 12. napja, hogy műtötték. Komolyan mondom, elképesztő, hogy mikre képes ma már az orvostársadalom. Tényleg nem gondoltam volna... Konkrétan ma szedtem le a tapaszt. Pénteken volt a varratszedés, úgyhogy azóta csak a seb gyógyult rajta. De ma, megláttam, amit meg kellett. Korábban felkészítettek arra, hogy fúúúú itt az ember elején, a mellkasán nagyon rondán gyógyulnak a sebek... Hát ez, kérem szépen, egyszerűen tökre szép. Egy kicsike csík. Két varratom volt amúgy, és ez kb másfél-két centis csík, semmi sem látszik, csak könnyebben pirosodik és akkor pont olyan mintha eggyel több pattanás lenne rajtam... És akkor mi van? Szóval örvendezek. És ezúton is szeretném kiemelni az orvosom nevét, aki Dr. Gergely Péter volt! Nagyon köszönöm neki ezt a szép munkát.

Most pedig a fekete leves. KÚÚÚÚÚÚÚÚRVÁRA FÁÁÁÁÁJ! A műtét napján és másnap teljesen elviselhető volt, azt hiszem, itt hagytam abba valahol az első részt. Na harmadnap aztán már kértem Mackótól egy Cataflam-ot. Azzal úgy jó lett. Egész nap fel volt kötve a karom. Ekkorra már a nyakam is borzasztóan fájt és be is állt teljesen. Nem tudtam semerre sem fordítani, mintha elfeküdtem volna. Valahol olvastam aztán, hogy ez a felkötő bigyótól van, mert az húzza a nyakamat. Úgyhogy onnantól elkezdtem nem felkötni. Hétfőn elmentem a dokihoz fájdalomcsillapítóért. Az éjszaka volt az igazán horror, alig aludtam 2 órát összesen. Hanyatt fekve lehet csak aludni, azt meg eleve utálom. Elnyeklik a fejem is meg minden. Néha csillagokat láttam a fájdalomtól, a fájdalomcsillapító, Donalgin volt, amit a doki felírt. Kutyafülét sem ért. Hétfő-kedd-szerda horror volt. Semmit sem aludtam, és ráadásul elkezdett fájni konkrétan a lapockám, meg a lapocka feletti rész. Ez azt jelentette, hogy EGYÁLTALÁN NEM bírtam hátradőlni vagy nekidőlni semminek. Így meg aztán hogy a rákban kéne aludni??? Úgy teltek az éjszakák, hogy ültem az ágyban sötétben, görnyedten, aztán amikor elájultam a fáradtságtól, akkor eldőltem hátra, akkor vagy rögtön felébredtem a fájdalomra, vagy ha már annyira fáradt voltam, akkor tíz percig aludtam. És utána ébredtem fel. Bőgtem. Sokat. Ez komolyan téboly. Amikor nem tudsz csinálni semmit és akárhogy rakod, olyan éles fájdalom hasít beléd. És ha már lefekszel, na onnan felkelni még a mai napig is horror. Rá kell koncentrálni, hogy letámaszt a bal könyök, nyakizom ellazít (mert ha feszül, attól is fáj) és kizárólag karból kell feltolni magam, mert akármilyen izmot az elülső részemen megfeszítek fáj. Amúgy mindenképp fáj, de van, ahogy kevésbé. Az első éjszaka, amit átaludtam, az a múlt pénteki volt, amikor kiszedték a varratot. Akkor volt egy hetes a műtét.

Szerdán múlt héten még visszamentem a dokihoz és felírt még valami T betűs fájdalomcsillit, és a kettőt együtt kell szednem. Rühellem a gyógyszereket, és nagyon elleneztem, hogy szedjem, de muszáj. Nincs vita. Aki azt mondja, a fájdalom szubjektív és elviselhető, az törje el a kulcscsontját. Állítólag ez az egyik legfájdalmasabb törés...

A héten már jöhet a gyógytorna, bár nem tudom egyelőre mikor lesz időm elmenni, mert vagy vizsga van, vagy egész napos tárgyalások, vagy sok munka. Amúgy dolgozom vele. Már péntek óta nem hordok karfelkötő bigyót. Simán tudok gépelni is egész nap és ma a vizsgáimat is simán megírtam a saját két kezemmel. De fáj. Néha nagyon beleszúr és fájdalomcsillapító nélkül baromira fájna.

Pénteken egyébként még a varratszedés előtt csináltam a reggelicskémet, és vettem ki a hűtőből a tojást. Az egyik meg akart szökni és utána nyúltam a jobbkezemmel, mert persze melyikkel. És valami bődületes nagyot... hát nem is roppant, inkább durrant. Azt gondoltam, na, itt vége mindennek, újra eltörtem. Állatira fájt, pedig előtte vettem be gyógyszert. Mondtam is a dokinak, pont aznap mentem varratszedésre, hogy asszem elrontottam. kinevetett. Azt mondta, ezt nem lehet elrontani:) Úgy örültem!!! Azt hittem, kezdődik elölről az egész heti kínszenvedés. De nem. És ma már egész jó. Az utcára is karfelkötő nélkül megyek. Mert amúgy sem jelent az embereknek semmit, simán nekem jönnek az utcán. Gyökerek.

Tegnap voltam az edzőteremben is. Sajnos pont kiment a fájdalomcsillapító, úgyhogy alig éltem. Nagyon rossz volt. Előző nap már majdnem vállmagasságig emeltem a karomat, de akkor még tíz centit sem és nagyon fájt. A bringához sem vittem karfelkötőt (háttámaszos bringa) és bizony kellett volna, mert minden pedálozásnál picit megemeltem a karomat és ez a mozgás azért sok volt neki. De hazamentem, bevettem az orvit és jó is lett egész éjszakára...

Szóval orvi nélkül még horror... de jó lesz már lassan csökkenteni:)

Ja és azt nem is mondtam, hogy zöld a jobb mellkasom. Tiszta véraláfuti:)

Na egyelőre itt tartok, majd a további mozgásfejlődésemről beszámolok. Fájdalomcsillapítóval egész jól mozog, néha belenyilall és az horror azért, fájdalomcsillapító nélkül meg nem mozog:( Meglátjuk, hogy alakul!

Nahát, egy hetes a műtétem és már jobb kézzel töröltem ki a... ja ez nem publikus...

Elmesélem, milyen az élet félkézzel...

Mivel tökre szomjaztam az infora, hogy milyen is az élet a kulcscsonttörés után és nem találtam igazán sok hasznosat, így most megosztom Veletek a tapasztalataimat, hátha egyszer valakinek szüksége lesz rá... Persze ezt nem kívánom senkinek, mert amúgy horror... És azt sem igazán tudom, hogy mi lesz ebből a végeredmény, de leírom, hogy én hogy csinálgatom a dolgaimat, aztán a végén levonjuk a következtetést, pl, hogy "na és így lesz jobb, mint újkorában", vagy "na, így kell magadból nyomorékot faragni"...

Szóval tehát. Mikor eltört, a vállamra estem konkrétan és egyből felrémlett előttem Bunny, és a vállficama, vagy mi... Gondoltam, tuti nekem is olyanom van, mondtam is a mentősöknek a diagnózist. Aztán jött a mentős és elkezdte macerálni a karomat. Hiába mondtam, hogy nem kéne, nem hatotta meg... Ráadásul ótvar cigiszaga volt, azt hittem, elhányom magam. A mentőautóról is szívesen mesélnék, de szerintem semmi új info nem lenne benne... A lényeg tulajdonképpen az, hogy egymástól fél méterre ültünk és üvöltve sem értettük egymás szavát.

A kórházban már ránézésre mondta a doki, hogy ez kulcscsont én meg tökre megnyugodtam, hogy jaj de jó, nem ficam, akkor én mennék is... De nem, mert ez műtét lesz. MI VAAAAAAAN? Felsejlett előttem a gyerekkori rémálom, hogy a kézfejembe szúrják a tűt, amitől gondolatban is elájulok, hogy elaltatnak és nem ébredek fel, hogy kórházban kell aludnom és nem otthon a kényelmesben.

Először röntgenre mentem, ahol még kicsit kínozgattak, természetesen jó szűk póló volt rajtam, azt hittem befosok a fájdalomtól, mire levettük. Röntgenes néni lefektetett hanyatt, hogy az majd úgy jó lesz nekem... hát nem volt jó, viszont hál' isten felkelni sem bírtam, szóval fekhettem ott egy jó fél órát. A röntgenen csodálatosan látható volt a két elkalandozott csontvég. Mire felocsúdtam, már vettek is vért, csináltak MRI-t majd felvonulhattam a lakosztályomba. Szerencsére egyedül voltam a kórteremben. Egyelőre nem tudták megmondani, hogy aznap vagy másnap lesz-e a műtét. Nagyon féltem.

Este 11 fele közölték, hogy nyugodtan sátrat verhetek, másnap lesz a műtét. Persze akkor már délután 4 óta nem is ettem semmit. Igazából nem voltam éhes, így karácsony után...

Az éjszaka rettenetes volt. Semmit sem aludtam. No nem azért, mert nem tudtam volna, mert itt annyira nem is fájt, ha jól emlékszem, hanem egyszerűen azért, mert a villatársak még a karácsony mámorában végigüvöltötték az éjszakát. Egész éjjel ez ment: 

-"Rózsikáááám..."

-"Kussolj!..."

-"Ne üvöltözzetek..."

Mindez üvöltve egymás után sokszor és ciklikusan... Közben egyik-másik bácsika elment sétikálni erre-arra, volt aki betévedt az én kórtermembe is és irányíthattam tovább... ha már úgysem alszom. Úgy volt, hogy másnap 8-kor vizit és utána műtét. Ez az "utána" ez valamikor dél és 1 között jött el, már nem emlékszem. Na de este behozattam Mackóval a tancuccaimat és szépen hajnalban a szokásos menet szerint nekiálltam tanulni. 3/4 6-kor próbált álmomban lecsapni rám a nővérke, hogy beköti az infúziót, de nem sikerült, mert akkor már rég fent voltam. Megegyeztünk, hogy nem a kézfejembe köti, akkor amúgy sem tudnék szaladgálni, úgyhogy az alkaromon talált másodszori próbálkozásra egy megfelelő eret. Oké, kompromisszumot kötöttünk, ez még belefér az ájulásmentes verzióba.

Aztán üldögéltem ott két órát, már nagyon kellett pisilnem is, úgyhogy megnyomtam a riasztós gombot (miután az ajtómat folyton becsukták). Majdnem háromnegyed óra múlva nézett arra valaki. Mondom "kéne ilyen guriguris marhaság, mert pisilnem kell". Válasz: "ó nincs itt olyan. Megfogod az infúziót és kimész. Csak majd ne ijedj meg, vissza fog folyni a vér.". Király - gondoltam. Na ez a "vissza fog folyni a vér" végülis azt eredményezte, hogy a műtétre kajak belealvadt a vérem a csőbe és ott cibálták meg ráncigáltak a csövet, meg a kezemből kiálló tű végét, hogy visszamenjen. De nem ment... Amúgy ez nem is tű, hanem ilyen műanyag, tök rugalmas cucc, szóval nem vagdossa körbe az eret, mikor az ember mozog vele...

Eljött a műtét ideje, búcsút vettem kis családomtól és levittek a műtőhöz. Itt volt egy nővérke, aki új csövet rakott a megalvadt helyett. Aztán jött az altatóorvos, aki - mint ahogy mindenki - baromi rendes és kedves volt. Mindent mondott és tökre megnyugtatott. Megmérték a vérnyomásomat, hátra is fordultam megnézni a monitoron - itt még hátra tudtam fordulni... 115/valamennyi volt, meg is nyugodtam, milyen kis nyugodt vagyok:) Aztán mondták, hogy szédülni fogok. Mondtam, hogy szédülök is. Aztán elémtartottak egy maszkot, aminél elkezdtem gondolkodni, hogy vajon orron, vagy szájon szívjam be, de aztán a harmadiknál már el is aludtam.

Régen nem aludtam ilyen jót... Aznap aztán egész nap aludtam, mert próbáltam fennmaradni, de ahogy pislogtam volna, lecsukódva maradt a szemem és rögtön álmodtam:) Ott volt Mackó és az Anyukám is, végig fogták a kezem, meg beszéltek hozzám, de hogy miről, arról fogalmam sincs... Este aztán végre ehettem, Mackó hozott nekem finom vacsit és megetetett. Másnap megnéztek a dokik, átkötötték a sebemet és jött a gyógytornász is, aki totál megfingatott olyan gyakorlatokkal, hogy emeljük előre a kart. Hát az olyan 10 centi magas lett, de lehet sokat mondok...És fájt. Mondta, hogy napi 3-4x csináljam, de nem kell túlerőltetni, amúgy kössem fel a karomat.

A műtétnél egyébként a szegycsont felől egy titán fémszálat ültetnek be, aminél elvileg szép lesz a végeredmény és talán nem lesz olyan nagy pukli. De ezt majd meglátjuk 3 hónap múlva, annyi ugyanis a teljes gyógyulás.

Edzeni holnapig semmiképp, mert a varratokat nem szabad eláztatni, így nem szabad izzadni sem. De aztán hétvégén mindenképp tolni fogok legalább egy kardiót...

Műtét utáni napon végre mehettem haza. Büszke voltam magamra, hogy nem kértem fájdalomcsillapítót, de igazából annyira nem is fájt... Csak ez a rohadt hanyatt fekvés...

Mondanom sem kell, hazaérve szépen levettem a kötést, és elkezdtem felfedezni, mi az, amire képes vagyok és mi az, amire nem. WC pucolás kizárva, teregetés kizárva, mosogatás kizárva... hm... Szerencsére van egy drága Mackóm, aki mindenben segít és vigyáz rám nagyon. Na de köszönhetően az okos fejemnek és a túlerőltetésnek, onnantól aztán végeláthatatlan fájdalomáradat öntött el. Gondolom, eddig tartott a műtét közben kapott fájdalomcsillapító.

Miután már harmadik napja nem aludtam semmit és két nap választott el attól, hogy melózni menjek, gondoltam, ideje elmenni a dokihoz valami bogyóért. Kaptam is, ami a világon semmit sem ért. A nyakamat egyébként 3 napig nem tudtam használni, nem tudom, hogy itt hogy függnek össze az izmok és ízületek, de a nyakam kegyetlenül fájt. Arra is tippeltem, hogy talán a karfelkötő háromszögkötés miatt lehet...mert az meg ugye húzza a nyakamat... Úgyhogy kezdtem mellőzni. Attól meg a vállam fájt. Aztán már a deltám is fájt... Aztán a végén a lapockám is, de ez horror volt. Konkrétan nem tudtam sem nekidőlni semminek, sem feküdni, mert ugye azt csak hanyatt lehetne, de ahogy hozzáért a lapockám az ágyhoz, csillagokat láttam a fájdalomtól...

Folyt köv.

Sok mindent nem akarok erről mondani. Elütöttek, eltört a kulcscsontom, megműtöttek, gyógyulgatok. A magyar egészségügyről annyit, hogy a kórház egy lepratelepre hasonlított, de a nővérek, dokik, műtősök és mindenki olyan végtelenül kedvesek és aranyosak volt és viccelődtek velem és tökre jófejek voltak... Legalább nem kell gondolkoznom, hogy hova ajánljam fel az adóm 1 %-át...

Jövőhét péntektől elvileg mehet az aerob, és 3 hónap múlva a súlyzós... szóval verseny biztos nem lesz...

Eltelt ismét egy karácsony. A harmadik, amit Mackóval tölthettem. Most megint 365 napot kell aludni, hogy ehessek az isteni borleveséből.

24-én egész nap sütögéltem. Előző este még bekevertem a mézeskali alapot, (miután toltam egy 1150 kalóriás dupla spinninget), másnap reggel 6-kor ezzel kezdtem. Utána jött a piskóta sütés, amiből majd a kókuszkocka lesz. Elfogyott a margarin, úgyhogy edzésre menet beszereztem egy dobozzal. Az edzésre sikerült a BKV-nak hála 20 perc helyett 1 óra 10 perc alatt odaérni. A 14-es villamos ugyanis természetesen ilyenkor nem közlekedik, amikor egyszer az életben kéne, mert nem akarok nyakig szaros lenni a bringán. Nem jött, jött helyette viszont villamospótló úgy fél óra után, de erről senki nem szólt, így nem is láthattuk, hogy az, mert a buszmegálló valami 100 méterre van. Csak akkor láttam hogy 14 van ráírva (és gyanús volt mert ilyen számú buszt még nem láttam...), amikor már kiállt a megállóból és elhúzott a villamosmegálló mellett. Örvendtünk mind a százan kábé, akik addig összegyűltünk. Átbattyogtunk hát a buszmegállóba, ahol vártam 20 percet, majd elmentem sétálni, visszaértem és még mindig nem jött ez a trágya. Aztán jött egy kisbusz, mindenki felnyomorgott rá, majd a sofőr közölte, hogy "de ez a 12-es vonalán megy", aminek ugye a következő a végállomása, és én tovább mennék a Róber Károlyig. Jó, leszállás. Jött a 14-es rá kb 10 perccel, amire felszálltunk és UGYANADDIG vitt, mint a 12-es, merthogy onnan már mentek a villamosok. Fasza. Örültem. Tényleg...:S

És azt még nem is mondtam, hogy még indulás előtt észrevettem, hogy áll a víz a fürdőszobámban. Megint a szomszéd moshatott, hogy csöpögött a víz lefelé a WC mögötti fémlemez lyukain át... Ennek is örültem...

Na, megvolt az edzés, lábaztam. Spinningre indultam, csak nem értem oda. Így maradt a láb lábtolóval, sétálós kitöréssel, feszítő és hajlító gyakorlatokkal. A lábtolót kipróbáltam step paddal, hogy mélyebbre tudjak menni (ez nem a klasszikus lábtoló, hanem lapsúlyos és magamat tolom hátra, szóval igazi fitneszgép és lassan kevés lesz rajta nekem a súly... már 175-tel dolgozok rajta és talán 200-ig van...). A step pados verzió nem jött be amúgy, szóval megérte a múltkor hisztizni miatta...

Hazaértem, befejeztem a kókuszkockát, meg csináltam gesztenyetekercset, de keksz helyett zabbal. Viszont ő nem akart tekercs lenni és összenyeklett, úgyhogy bosszút álltam és kis golyókat formáztam belőle, felét kakaóba, másik felét kókuszba hempergettem. Aztán ő is bosszút állt, mert megromlott, bár máig nem értem, hogy mi romolhatott meg benne...

Eljött Szenteste. Átmentem Mackóékhoz, ahol vacsoráztunk egy fincsit, borlevessel és bacon-be göngyölt csirkemellel, aztán a sütivel és végül jött az ajándékozás. Megkaptam a várva várt futócipőmet, amit másnap 8 km-rel, aztán harmadnap 12 km-rel teszteltem. Állat jó, csak úgy hívogat és mondja, hogy "gyere menjünk futni". Tényleg más. Nem fáj benne a derekam, nincs izomlázam, mint a régi futócipőmben és nagyon kellemes és jóleső érzés benne futni. Danitól derékmelegítőt kaptam, Bazsitól pedig lábszármelegítőt:) Ja, Mackótól még kaptam baromi jó lámpát a bringámra,mert a mostani csak arra jó, hogy nagyjából be tudjon célozni, aki el akar ütni, de látni nem látok vele semmit. Ez, amit kaptam, ez gyilkos. Már látom is a mögöttem sorakozó autósokat, akik fel akarnak koncolni, mert kisült a szemük a lámpámtól:D De leszarom, legalább látok, amúgy is egy rakás szar a közvilágítás.

Másnap délelőtt futás, délben töltött káposzta és sütihegyek. Ja persze a saját diétás sütimre nem maradt idő természetesen, úgyhogy ettem én is nagy duzzogva a cukros  örömöket. 26-án meg mentünk Fehérvárra a szüleimhez. Kaptam egy csodaszép rádiót, mert a régi még akkor megpunnyadt, amikor megvettem a lakásomat és festettünk és leesett a párkányról. Nem lehelte ki teljesen a lelkét, de folyamatos recsegéssel tiltakozik azóta is.

Úgyhogy most már rádiócska is van, tudok rá ezerrel taposni, ha érzem a tüzet hozzá:)

Tesómtól kaptam egy plüss Mazsolát a Mazsola és Tádéból, ami anno nagy sláger volt nálunk. Még a Vörösmarty Könyvtárból hoztuk ki videókazettán:) Meg kaptam még teafüveket, zöld teát meg gyümist, ezeket is imádom ilyenkor télen főleg.

Na, most pedig a munka!:)

Amíg anatómia előtt egy jó háromnegyed óráig elszürcsölgetem a kis koffeinmentesemet, gondoltam, írok néhány sort az elmúlt két napról, amíg nem jelentkeztem.

Jelentem a tegnapi edzés technikai okokból elmaradt, amit utálok, de ez van. A Jézuskának dolga akadt, így én mentem még beszerezni egy-két holmit. Elkerekeztem a Tuskóig, ahova Mackó odajött kocsival és elhozta nekem a szajrét a kuckómba. Úgyhogy most már megvan minden süti alapanyag, lesz kókuszkocka, mézeskalács és gesztenyegolyó. Meg persze magamnak vettem egy két lájtos lótúrót, hogy abból kreáljak valami borzadványt és ne cukrot zabáljak három napig... Ez a Tuskóhoz elkerekezés amúgy érdekes volt, életem első jégen bringázása. Pont estére kajak minden lefagyott. Én először csak azt láttam, hogy bénán toporognak az emberek a hiperultrabazaltköves úton a Plaza mögött, amerre csámborogtam. Aztán a lámpák alatt már láttam, hogy "hű de fényes az út". Aztán amikor meg akartam állni, leraktam volna a lábam,de csúszott tovább. Ekkor már halvány sejtésem volt arról, hogy tán nem ártana óvatosabban közlekedni. Amúgy nincs ezzel semmi gond, ha nem lejt oldalra az út, simán lehet bringával közlekedni a csúszóson. És ma reggel pl. töszmörögtem ugyanitt szép okosan, óvatosan, majd elhúzott mellettem egy kétcenti széles gumis versenybringás srác. Na mondom, erről ennyit...

Szóval eltuskóztam az estét, utána már irány haza tanulni. Olvastam kicsit a Mozgásprogramok ... vagy valami hasonló című tantárgy anyagát, majd asszem már tízkor úgy eldőltem, mint a krumpliszsák. Reggel aztán gőzerővel sporttöri, ment is, most meg vár az anatómia.

Volt egy remek váll-mell-tricepsz edzésem. Szokás szerint pulzusméréssel. Nem igazán tudom, mit csinálhattam, de ahányszor odanéztem rá, 100 alatt volt... Éreztem is, hogy nem pörgök mint a búgócsiga. Van egy ilyen hülye elvem, hogy 400 kalória alatt nem hagyom ott a termet. Most jól beszopattam magam legalább, mert egy óra után is valahol 250körül tartottam. Szerintem ilyen gyengén még sose álltam... Így aztán irány a taposó 20 percre, hogy meglegyen a 400. Vállra ma nyomtam gépen vállból, aztán oldalamelés és döntött törzsű. Igazából akartam még állig húzni, de elfelejtettem, mert hülye vagyok. Aztán mellre nyomtam döntött padon fekve, meg tárogattam. Mellel nem szoktam sokat szöszölni, nem annyira érdekel... Tricepszre meg csináltam homlokra engedést súlyzóval kalapácsfogásban meg csigás letolást oszt cső. Jött még egy kis hasika, majd a taposó.

Holnap két spinning van tervben, remélem nem felejtek el két ruhát vinni, mert akkor odafagyok szünetben. Ma konkrétan bugyit nem vittem, és mostanában ezt elsütöttem már párszor... Alapvetően nem is gond, mert olyan sokat nem oszt az az öt négyzetcentis felület, csak kellemetlen közben tudni, hogy a gatyám cipzárja mellett van valahol egy lyuk, amit még nem volt időm megoperálni... :)

Na, megyek tanulni egy kis anatómiát, mert 10-kor úgyis totál kidőlök:S

Dávid oldalán mindig fedezek fel magamról új képet:)

 Nagy örömömre szolgált felfedezni, hogy ez a blog.hu admin egy rakás szar. Írtam egy oldalt, elmentettem többször is, csak éppen címet nem adtam neki, de a freeblognak ez nem volt ekkora kihívás anno. (ott csak hónapok bejegyzései törlődtek valami hiba miatt, amiért konkrétan el is jöttem onnan). Most megmondom őszintén zavar, hogy nemcsak nem tudtam a képen állítani, amit beraktam a blogba, de konkrétan visszamenni sem tudtam az egy oldalnyi szöveghez, mert eltűnt úgy, ahogy van. Utólag is köszi, tényleg tengernyi a szabadidőm, hogy újragépelgessek oldalakat, meg kitaláljam, hogy miről is írtam... és tényleg olyan nagy kedvvel írja le az ember ugyanazt mégegyszer... meg ez a nyomorék is itt a jobb felső sarokban jelzi, hogy elmentette, de szerintem ő maga sem tudja hogy hova...

Hát ez szuper, most meg nézem, hogy kipublikálta ez a nyomi, pedig csak elmentettem... Na van itt még mit tanulni. Írtam a blogkezelőnek, hogy az ezelőtti bejegyzés akkor alma-e, gondolom lesz egy két hét mire válasz jön... ez is szuper...

Azon gondolkodtam, hogy ahogy öregszem, egyre beszaribb vagyok... Bár az is lehet, hogy inkább régen voltam vakmerő és most jött meg az eszem... vagyis... nem, ez nem lehet, úgyhogy inkább beszari vagyok:D Felfedeztem magamnak a felhúzás gyakorlatot, amivel a múltkor lábnapon olyan frankó izomláz lett a hátamban. Akkor ugyanis merevlábúzni akartam, csak éppen az állandóan fájós ülőgumócskám miatt nem merem túlerőltetni és inkább picit hajlítom a térdemet, minthogy túlfeszítsem a popómnál a hajlítómat. Ugyanis attól fáj. Tehát valószínűleg tök bénán csináltam és ettől frankón dolgozott a hátizmom. Ezzel csak jól jártam, mert végre találtam egy gyakorlatot, ami érzek is a hátamban. Úgyhogy most egymásra találtunk, csináltam is 3x10-et, 60 kg-ba. Jól ment, de érezhetően fért volna még rá, csak hát ahogy mondtam, beszari vagyok és féltem a derekamat. Legközelebb talán viszek övet is, úgysem ártana végre kipróbálni azt a rózsaszín gyönyört, amit a Biotechtől kaptam tesztelésre... Mert amúgy utálom az öveket, szerintem főleg egy nőnek tök felesleges akkora súlyokkal dolgozni, amihez már öv kell. Szerintem az a terhelés, amihez öv kell, már meghaladja a képességeket, de engem konkrétan zavar is. Próbáltam benne guggolni, nem ment. Ugyanígy a térdbandázst sem bírom, mert abban meg frankón érzem, ahogy kattog a térdem és ez sem túl jó. De azért ehhez a felhúzáshoz egyszer kipróbálom az övet és akkor meg is lesz a teszt:)) A képen látható bácsi és az én felhúzásomban az az azonosság, hogy a rúd az nálam is kb. ilyen görbe volt... még tárcsák nélkül is...

A hátazás után jött a bicepsz. Isteni érzés volt beleülni a bicepszgépbe és érezni, hogy a gerincem hozzá sem ér a támlához, mert a mellette futó izmok úgy bedurrantak, hogy totál kipárnázták:)

Hm... van itt egy "visszaállít" gomb. Néha úgy megnyomnám... de tuti elszállna minden:D

Tegnap megvolt a hát-bicepsz-has edzés. Jól esett, jó volt a társaság is. Végre egy igazi gyúrós banda jött össze, akik között jó edzeni, mert nem dumálnak feleslegesen és sokat és teszik a dolgukat úgy, ahogy kell. Azért azt még elmesélem, hogy felújítják a termet, és mindenki örömére nem zárnak be a két ünnep között, hanem így nyitvatartási idő alatt oldják meg a dolgot. Tegnap ahogy mentem a terem felé, alig láttam a gépeket, olyan porfelhő volt a fúrás-faragástól. El is gondolkodtam, hogy vajon ez mitől jobb, mint szmogban bringázni?... 

Természetesen sem tegnap este, sem ma reggel nem tudtam tanulni, ellenben aludtam 10 órát. Mackó mellkasán való alvástól még egy nagy szelet marcipántorta sem tudna eltántorítani, annyira imádom. Úgyhogy még kilenc előtt ki is dőltem, aztán reggel hétkor ébredtem. De nem is baj, azt hiszem ebből látszik is, hogy szükség volt arra az alvásra. Tegnap volt a bagázs egyik része anatómiából vizsgázni. Elmesélték, hogy mennyire gáz volt, és 90% bukik amúgy is... Na ez az, ami nekem kihívást jelent. Nekem ne mondja senki azt, hogy ha valaki tudja az anyagot, az megbukik. Ha be kell biflázni, akkor be kell és kész. Engem az anatómia érdekel és szeretném pontosan ugyanígy tudni 5 év múlva is, ahogy most megtanulom és én igenis ötöst akarok belőle. El is határoztam. Nem nagy cucc, 6 téma talán, bár tele van latinnal és olyan kifejezésekkel, hogy két-három perc kiolvasni egy-egy szót, de nekem akkor is tetszik. Ha újraszületnék, tuti az orvosira mennék...:)

A blogkezelőkről azért hadd tegyek egy kis említést. Nem két hét volt, hanem két perc, hogy jelentkeztek és meg is beszéltük, hogy ja, sajnos elveszett. Azért jól esett, hogy ilyen hamar kezelik a leveleket, ezt kifejezetten nagy plusszpont:)

na, dolgozás!

Hát ez a mai edzés egy fos volt... Pedig nem is értem, még egész jól voltam odafele. Bevettem szépen a kis kreatinomat. Aztán elkezdtem aggódni, hogy jajj, nem hoztam hosszú zoknit a bringához (mert ugye reggel gyalog mentem), majd a kényszer ugye ötleteket szül és rá kellett jönnöm, hogy össze lehet húzni a gatyám szárát a bokájánál. Jól össze is húztam. Aztán útközben gondolkodtam és rájöttem, hogy "de hiszen hosszú zokni van rajtam"... tudom, nagyon érdekes sztori ez, de talán már itt sejteni lehetett, hogy nem vagyok a toppon.

Természetesen elkéstem, mert miért is ne. Ha öt perccel később indulok, nem jól jönnek ki a lámpák és elkések... Csabi tartott ma spinninget. Kb. öt perc után éreztem, hogy valami rettenet ki vagyok merülve. Abszolút nem volt kedvem az egészhez. A hegyeket végigcsináltam rendesen, végig kiállva, azokat imádom, de a síkoktól meg a 100 feletti zenéktől kikészülök és most is ezek mentek. Amikor mondjuk fejben jól vagyok, akkor könnyebben viselem a síkokat, de most egyáltalán nem megy.

Talán közrejátszott az is, hogy tegnap egy rendkívül fos lábedzés sikerült olyan durvára, hogy nagyon kemény izomlázam lett mára. Mentünk ugyanis edzeni és lábtolózni akartam. Már napok óta készülgettem rá fejben, hogy mennyivel, hogyan stb. És odamentem és javítás alatt volt a gép. Na ezen úgy megsértődtem, hogy nem voltam hajlandó keményet lábazni... Hát ehhez képest... Guggoltam keretben 70 kg-val 3x10-et. Azért keretben, mert hisztis voltam és azért akartam lábtolózni, hogy most ne kelljen guggolnom és nem is akartam. Úgyhogy ez lett az alternatíva. De érdekes amúgy, hogy azt mondják a keret jobb a derekamnak. Én meg pont azt éreztem, hogy baromira feszült a derekam és nem is nagyon akartam túlerőltetni. Viszont éreztem azt is, hogy a combikámat is jól átdolgozza. Feszítőzni nem tudtam, mert ott volt 3 srác, akik konkrétan a teljes lábedzésem alatt ott vergődtek... Ha feszítő nincs, akkor hajlító sincs és punktum. Úgyhogy ezután jött a padra lépés 20 kg-val a nyakamban, úgy, hogy 10 a jobb lábbal, 10 a bal lábbal. Ez jó kis döglesztő, majd a jól megszokott közutálatnak örvendő, ám leghasznosabb lábgyakorlat, a sétálós kitörés. 2 db 18 kg-s súlyzóval 3x30 lépés. Gyűlölöm és szeretem is egyben. Neki köszönhetem a jó kis kerek seggemet, de mértem végig, ez alatt frankón 185 felé kóricált a pulzusom. Éjszaka mikor felébredtem, meg is mozgattam a lábaimat, hogy minden oké-e és szomorúan állapítottam meg, hogy semmi jele izomláznak és megint 1 órát elpocsékoltam. Ja amúgy has meg vádli is volt a végén természetesen. Na de aztán reggel felébredtem és konkrétan alig bírtam kicsoszogni a wc-ig, és nem a szokásos helyen volt nagyon izomlázam, hanem sokkal inkább popsi részen meg combnál elöl. Rá is jöttem amúgy, hogy a sétálós kitörés a titka a szépen definiált szabóizmoknak. Kajak pontosan érzem, hogy az dolgozik a legjobban közben:) Nem is értem amúgy, miért beszélek az izomlázamról múlt időben, mert most is pontosan ugyanott van és ugyanúgy nem hagy járni...

Na, lejárt a mosás, úgyhogy még kiteregetek, aztán kitalálok még valamit, hogy ne kelljen nekiállnom az anatómiának... ;-)

Most éppen sporttörit kéne tanulnom, de elmúlt a nagy vágy...  Reggel ötkor keltem, borzalmasan álmosan és nekiálltam olvasni. A középkoros tételt konkrétan egy órán át csak olvastam és olvastam és az istennek nem akart vége lenni. Aztán jött a következő olvasás, ahol már aláhuzigáltam és összefirkáltam az egészet és most jönne az a szokásos idegroham után, hogy legépelem a lényeget, hogy kevesebb legyen, amit olvasni kell, mert azért ennyi időm nincs erre. De sajnos nincs kedvem hozzá. Annyi mindent kéne tanulni, anatómiát, humángenetikát, mozgástanulást meg rekit... Mindegyik érdekel, alig bírok válogatni, de hogy mindre legyen idő, az nagyon necces. Estére hagyom az anatómiát, mert akkor már úgyis hulla fáradt vagyok, viszont az nagyon érdekel, úgyhogy biztos fog menni akkor is.

Reggel felnéztem Face-re és kicsit kiakadtam. Nem a szokásos modellek sárdobálása miatt. Egy csaj beírta a diétás étrendjét, amire páran reagáltak, majd jött Varga Dani és beírta, hogy itt mindenki hülye, ne hallgasson senkire, majd ő megmondja a tutifrankót... Kicsit felkúrta az agyamat, nem bírom, amikor hülyének néznek. Bár épp nagy hülyeséget nem mondott, azon kívül, hogy leokézta konkrétan a csaj induló 1100 kalóriás étrendjét. Ami egy horror, én versenyfelkészülés végén szoktam 1100 kalóriára vagy az alá lemenni. 1200 kalória alatt egy 70 kg körüli nő totál behülyül és hisztis picsa lesz. Ráadásul semmire nem tud figyelni és napközben félig alszik. Tapasztalat...

Bár pont mostanában jöttem rá, hogy a diétában nem is a diéta az, ami engem ki szokott nyírni, hanem a hajnali kelés. Mert most nem diétázom, viszont a tanulás miatt hajnalban kelek és ugyanúgy, mint a diétában, halálos álmosság tör rám délben. Az a fajta, amikor az ember szemhéja lassan lecsukódik. Próbálnád még nyitva tartani, de a szemgolyóid össze-vissza kezdenek forgolódni és nem bírsz fókuszálni semmire. És becsukod a szemed. Viszont akkor elalszol... Ilyenkor kell kimenni levegőzni kicsit, ami talán átsegít a nehezén... meg persze jöhet az energiaital. Csak ahogy öregszem és jönnek elő a nyavalyáim lassan az energiaitalról is le kell szoknom, mert a szénsavas meg citromsavas cuccoktól fáj a fogam. A sok boleroivás vezetett idáig. Mikor diétában naponta 5-6 liter is lecsúszott, azért az szépen szétmarja a fogzománcot.

De a diétára visszatérve. Vártam már ezt a pillanatot, ami tegnap eljött. Ez a szokásos "72 kilósan hányok magamtól" szindróma. Utálom a tepsifejemet, a hatalmas seggemet és hogy a melleimet nem tudom hova pakolni futásnál. Folyton kidörzsöli a melltartó és tiszta seb lesz, így egy héten kétszer tudok futni úgy, hogy nagyjából begyógyul... De ha sokszor sebes lesz, nyilván nem fog szépen begyógyulni. Szóval elegem van. Szerencsétlenségemre pont karácsony előtt, a nagy zabálások idején, de nem érdekel. Most van bennem elég erő és lendület, hogy elkezdjem és akarom is. Ráadásul arra is rájöttem, hogy a súlyzós edzések valahogy nincsenek már a kedvemre. Már régóta problémám van azzal, hogy képtelen vagyok úgy küzdeni, ahogy régen, úgy meghalni a súlyok alatt pl guggolás közben. Mondjuk a lábnap amúgy is a mumusom... De nemcsak ez a baj. Egyszerűen nincs motivációm. Bár ez nem is baj igazából. Amikor az ember naturálon készülget, az brutálsok energiát elvesz és minden versenyszezon után rájöttem már, hogy totál nem éri meg a befektetett energiát. Meg aztán az is belejátszik, hogy mennek szét az ízületeim és így harminc évesen ezzel szembesülni nem egy nagy élmény. Fáj a térdem, a vállam. Épp most tűnt fel pl hogy ágyban sehogy sem tudok tanulni. Ha félig ülök, fájni kezd a nyakam, ha támaszkodom, akkor a vállam, hason fekve a derekam... De azért megoldom:) Nincs kedvem szenvedni a súlyokkal, nem éri meg a sok szenvedés. Persze általában ez tömegelés végén érződik, mert totál nem látom, hogy eredménye lenne a munkának. Tiszta zsákbamacska. Aztán diétában ahogy jönnek elő az izmocskák, akkor kapok motivációt. De most nem hiányzik. Inkább futnék, spinningelnék, táncikálnék, bármi ilyesmit!Csak aztán előjön bennem a kisördög és a fülembe súgja, hogy ha nem guggolok hetvenbe és nem csinálok két 18 kg-s súlyzóval 3x30 sétálós kitörést, akkor nem is lesz olyan jó a seggem, mint általában tavasszal-nyáron. És ez azért zavar... Mert tudom, hogy ha kihagyok egy edzést, akkor a következő már nem fog olyan jól menni és kezdhetem egy három héttel azelőtti állapotról a felhozást. Szóval ördögi kör ez.

Lassan nekiállok készülődni. Most korábban kell indulnom, mert benthagytam a bringát a melóhelyen. Nagyon szakadt az eső, úgyhogy Mackó eljött értem pénteken és hazahozott, úgyhogy akkor edzés gyanánt itthon tapostam. Jól esett, pedig mindig hányingerrel állok rá a taposóra, mert olyan soknak tűnik az az egy óra. De aztán a zene mindent feledtet velem és magával ragad. Az elején a szomszédok is élvezik az edzésemet, mert mindig énekelek, vagyis inkább sipítozok és mivel semmi más nincs a szobában, csak a taposó, a bringám meg egy szekrény, így erősen visszhangzik is... De persze felőlem kopoghatnak, mert a fülemen a füles, és semmit sem hallok:)

Akkor csak úgy összefoglalva, mától diéta. Egyelőre nem horrordiéta, egyszerűen csak odafigyelek a kajámra. A lényeg január 2-vel kezdődik majd, de a zabálásoknak ezennel vége:)